XI. eLearning Fórum

eLearning a gyakorlatban
Kulcs a munkahelyek megtartásához, a sikeres életpályához

2010. november 16. (kedd)

SZÁMALK - 1119 Budapest, Mérnök utca 39.


A múlt évszázad első feléig az ismeretátadás és hasznosítás eszköze, a tudás megszerzés szempontjából legfontosabb emberi készség  az olvasás és írástudás volt.

A film, a rádió, a televízió, a telefon és később az internet fejlődése, a digitalizálás azonban napjainkra nagymértékben megváltoztatta az ismeretek tárolásának, terjesztésnek és felhasználásának környezetét.

Az infókommunikációs technológia (IKT) forradalma új minőséget teremtett. Minden fogyasztó, alkalmazó ma már nemcsak befogadója lehet az ismereteknek, hanem - az elektronikus hálózatokon, földrajzi távolságtól függetlenül, időben folyamatos - alakítója, fejlesztője is lehet, sőt ezt a szerzői, alkotói tevékenységet, akár interaktív módon, közösségben is végezheti.

Az információs társadalom polgára számára a 90-es évek végétől már nélkülözhetetlenné vált az infókommunikációs eszközök (számítógép, internet stb.) használatának készségét biztosító un. digitális írástudás megszerzése.

A XXI. századi tudástársadalom technológiai környezetének (a való világot kiterjesztő digitális tér, globális, online hálózatok) a fenntartható fejlődés és az életminőség fejlesztése érdekében való hasznosítása kikényszeríti az új készség, a médiaműveltség megszerzését.

A médiaműveltség magában foglalja a korábbi, az ismeretszerzéssel és hasznosítással kapcsolatos készségeket (olvasás és írástudás, audiovizuális, digitális írástudás), de azokat kibővíti a digitális térben való (személyes, üzleti, kulturális, közigazgatási, tudományos) „jelenlétet” megvalósító kreatív, technikai és kommunikációs készségekkel is.

Az Európai Unió a versenyképesség és a foglalkoztatás növelését, a válságból való kilábalást elsősorban a tudástársadalom fejlesztésével kívánja megoldani, amelyhez nélkülözhetetlen az egész életen át tartó tanulás folyamata. A mai tanulás nélkülözhetetlen „eszköze” az eLearning, az IKT által létrehozott tanulási környezet.

A konferencia, a hazai jó eLearning alkalmazási gyakorlatokkal, a fejlesztésekhez szükséges erőforrások bemutatásával kíván hozzájárulni a munkavállalók sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodásához, a vállalkozások gazdasági válságból való kilábalásához.

PROGRAM 

Plenáris ülés

2010. november 16. (kedd, délelőtt)
8.30-9.30Regisztráció
9.30-9.35

A házigazda köszöntője

9.35-10.10eLearning alkalmazók felkészítése = Média műveltség, kulcs a sikeres életpályához
Mlinarics József társelnök, HÁPB
10.10-10.50Online tanulási környezet
Ollé János egyetemi adjunktus, ELTE
10.50-11.05Kávészünet
11.05-11.25

Az Magyar Szabadalmi Hivatal szerepe a távoktatásban és az ehhez kapcsolódó szerzői jogi környezet
Szenczi Anna, Iparjogvédelmi Tájékoztatási és Oktatási Központ 


Dr. Hepp Nóra, MSZH

11.25-11.45Tanulás és az új média
Dr. Forgó Sándor ICT tanszékvezető főiskolai tanár, Eszterházy Károly Főiskola
11.45-12.05

Online tanulási környezetet támogató technológiák
Bátorfi Zsolt fejlesztő, Microsoft Magyarország Kft.

12.05-12.30Hutter Ottó díj átadása
12.30-13.15Ebédszünet

 

Szekció ülések

2010. november 16. (kedd, délután)
13.15-14.45

S1
A tanár szerepe az online tanulási környezetben - eLearning tananyagok minősítése

Szekciószervező:
Balassa Ildikó – SZÁMALK Szki.

”Mit mond eLEMÉR? Az informatikai eszközök szerepe az iskolafejlesztésben
Hunya Márta, tudományos főmunkatárs – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Tanár a hálózati tanulásban – Változó tanárszerepek
Fodorné Tóth Krisztina egyetemi tanársegéd – Pécsi Tudományegyetem

Tanárközösség a Webkettőn
Hartyáni Mária igazgató – PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft.

Konnektivista szemlélet a TENEGEN tanártovábbképzésben
Farkas Róbert igazgató – PROMPT-H Kft.

Tutor szerepe az oktatásban
Tarcsainé Németh Nóra -
ELTE Angol - Amerikanisztika Intézet

S2
eFestival, Best practice:
Tananyagok, eLearning alkalmazások

Szekciószervező:
Kaszai Pál – RC Invest Zrt.

ekepzes.hu MS Office Excel 2007 eLearning tananyag
Nemes Csaba – WSH Kft.

Érthető matek a neten - matekmindenkinek.hu
Baloghné Békési Beáta – Matek Oázis Kft.

iDoctum interaktív oktatói szoftverek
Bori Réka nemzetközi kapcsolatokért és eladásért felelős munkatárs – BALÁZS-DIÁK Kft.

NTK Puskatár iPhone alkalmazás
Tímár Miklós projekt menedzser – Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.

14.45-15.00 Kávészünet
15.00-16.30

S1 (folytatás)
Innovációs műhely

Szekciószervező:
Dr. Simonics István - ÓE TMPK

Résztvevők:
Digitális középiskola
Nagy Zoltán, irodavezető – Apertus Közalapítvány


Flexilab: eLearning projekt eredmények hasznosítása nyílt innováció keretében
Pintér Anita – Corvinno Technológia Transzfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

eTanulás Szakmai Kollégium - IKT műhely 2010
Főző Attila László
Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Digitális Pedagógiai Osztály


Innovatív eszközök és módszerek alkalmazása az eLeaningben – iQTool
Komáromi László, intézetigazgató – Gábor Dénes Főiskola

Kaposi Gábor vezető fejlesztő – MTA SZTAKI eLearning osztály

A digitális kommunikáció problémái
Simonics István főiskolai docens – Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ ÓE TMPK

S2 (folytatás)
Jó gyakorlat műhely - Civil eLearning Fórum

Szekciószervező:
Dr. Forgó Sándor – EKF

Résztvevők:
Kaszai Pál – RC Invest Zrt.
Budai Attila – GDF
Hajdú László – HÁPB
Papp Gyula – KFRTKF
Meichl Mátyás - Trans Europe Kft.

Támogatók:
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Intel
Magyar Telekom
Microsoft

Szakmai támogatók:


Nemzeti Civil Alapprogram
Hírközlési Ágazati Párbeszéd Bizottság
Informatikai Érdekegyeztető Fórum
Informatikai Vállalkozások Szövetsége
Magyar Innovációs Szövetség
Neumann János Számítógép-tudományi Társaság

Szervezők:
Gábor Dénes Főiskola
Közszolgálati Műsorszolgáltatók Társadalmi Kurátorainak Egyesülete (KÖZTE)
Kreatív Iparágak Platformja
Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ)
Magyar Távoktatási Alapítvány
Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI)
SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt.
SZÁMALK Szakközépiskola

S1 - A tanár szerepe az online tanulási környezetben - eLearning tananyagok minősítése
Szekciószervező: Balassa Ildikó – SZÁMALK SZKI

Előadások
1. ”Mit mond eLEMÉR? Az informatikai eszközök szerepe az iskolafejlesztésben
Hunya Márta, tudományos főmunkatárs – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

2. Tanárközösség a Webkettőn
Hartyáni Mária igazgató – PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft.

3. Konnektivista szemlélet a TENEGEN tanártovábbképzésben
Farkas Róbert igazgató – PROMPT-H Kft.

4. Tanár a hálózati tanulásban – Változó tanárszerepek
Fodorné Tóth Krisztina egyetemi tanársegéd – Pécsi Tudományegyetem

S1 - Innovációs műhely
Szekciószervező: Simonics István – ÓE TMPK

Előadások

1. Digitális középiskola
Nagy Zoltán, irodavezető – Apertus Közalapítvány

2. Flexilab: eLearning projekt eredmények hasznosítása nyílt innováció keretében
Pintér Anita – Corvinno Technológia Transzfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

3. Innovatív eszközök és módszerek alkalmazása az eLeaningben – iQTool
Komáromi László, intézetigazgató – Gábor Dénes Főiskola
Kaposi Gábor vezető fejlesztő – MTA SZTAKI eLearning osztály

4. A digitális kommunikáció problémái
Simonics István főiskolai docens – Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ ÓE TMPK

S2 - Festival, Best practice: Tananyagok, eLearning alkalmazások
Szekciószervező: Kaszai Pál – RC Invest Zrt.

 
Előadások:
1. ekepzes.hu MS Office Excel 2007 eLearning tananyag
Nemes Csaba – WSH Kft.

2. Érthető matek a neten - matekmindenkinek.hu
Baloghné Békési Beáta – Matek Oázis Kft.

3. iDoctum interaktív oktatói szoftverek
Bori Réka nemzetközi kapcsolatokért és eladásért felelős munkatárs – BALÁZS-DIÁK Kft.

4. NTK Puskatár iPhone alkalmazás
Tímár Miklós projekt menedzser – Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.
S2 - Jó gyakorlat műhely - Civil eLearning Fórum
1. E-tananyagok a gyakorlatban
Meichl Mátyás - Trans Europe Kft. 
© 2002-2011 - MTA SZTAKI