XVIII. eLearning fórum

Az oktatáshoz kapcsolódó adatok mérése, elemzése

XVIII. eLearning Fórum

2017. november 24. (péntek) 9.00 órától - 17.00 óráig

Szalézi Iskolák
1119 Budapest, Mérnök utca 39.

PROGRAM

A konferencia célja:

Idén 18. alkalommal kerül Budapesten megrendezésre a hazai e-learning közösség legnagyobb hagyományokkal rendelkező éves konferenciája az eLearning Fórum. A konferencia a kezdetektől lehetőséget biztosított az e-learning területén dolgozók, az az iránt érdeklődők illetve az e-learninget, mint oktatási, képzési módszert alkalmazók számára, hogy találkozzanak, előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken, bemutatókon keresztül ismerjék meg az e-learning újdonságait, jó gyakorlatait.

Az idei konferenciára 2017. november 24-n, a SZÁMALK Szalézi Szakgimnáziumban (1119 Budapest, Mérnök utca 39.) kerül sor.

Az e-learning területén komoly fejlődésnek lehetünk tanúi napjainkban. A tartalom és az azt kiszolgáló informatikai-technológiai megoldások mellett egyre inkább felzárkózik a tanulási adatok kinyerésének, értelmezésének és felhasználásának jelentősége, a mérés-értékelés fontossága a minőség és hatékonyság fokozása érdekében. A konferencia célja ennek áttekintése, bemutatása.

Az egész napos konferencia fő témakörei:

  • A digitális tartalomszolgáltatás szabványosítása.
  • Elektronikus mérés-értékelési rendszerek és a digitális kompetenciamérés lehetőségei Magyarországon.
  • A tanulási eredményesség adatainak mérése és elemzése (Learning Analytics);
  • E-learning a közszolgálatban;
  • Innovációk az e-learning és a mobil learning területén.

A konferencián való részvétel ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az eLearning Fórum hivatalos oldalán, a Regisztráció menüpont alatt lehet, illetve a portálon megtalálható a 2003 óta megrendezett valamennyi eLearning Fórum témája, programja és előadásai is egyaránt.

Plenáris ülés

2017. november 24. (péntek, délelőtt)
09.00-09.30 Regisztráció
09.30-09.35

A házigazda köszöntője:

Zárda Sarolta rektor, Gábor Dénes Főiskola
Koblencz Attila, a Szalézi Intézmény Fenntartó pedagógiai igazgatója

09.35-10.30

Mérés értékelés a XXI. sz-ban

Előadó: Horváth Ádám, Digitális Pedagógiai Módszertani Központ, divízió vezető

10.30-11.15

Mérés-értékelés a gyakorlatban (kerekasztal)

Résztvevők:
Damsa Andrei - JátékosLét Kutatóközpont NKft., Digitális Jólét Koordinációs Központ
Koharek András – ARTudásmenedzsment Kft.
Koltányi Gergely – Apertus Nonprofit Kft.
Merényi Ádám – Microsoft Magyarország

Kerekasztal vezetője: Szani Ferenc

11.15-11.25

Kreatív feladatmegoldások a művészeti oktatásban

Orgoványi Gábor, SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium

11.25-11.45 Szünet
11.45-12.05

Oktatás és ipar 4.0

Előadó: Orosz Lajos – Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiválósági Központ vezető

12.05-12.30

Tanulási eredményesség mérése a gyakorlatban

Előadó: Balogh Anikó – Apertus Nonprofit Kft.

12.30-13.00 Hutter Ottó díj átadása

Szekció ülések

2017. november 24. (péntek, délután)
14.00-15.00

S1 - Innovatív megoldások a JELEN kihívásaira

Szekcióvezető: Sediviné Balassa Ildikó (SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium)

A szekcióban olyan friss módszerekről. lehetőségekről és fejlesztésekről számolunk be, amelyek gyakorlati megoldásokat kínálnak a jelen kihívásaira.

MAUGLI keresése
Előadó: Szani Ferenc - maugli.infoter.eu

Tükrök az oktatásban
A tükrözött/ fordított osztályterem  hatásai az oktatás szereplőire
Előadó:Chogyelkáné Babócsy Ildikó, SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium

Innovatív tanulás - Tanítás IKT-val
Előadó: Jarosievitz Beáta, Gábor Dénes Főiskola

15.00-16.00

S2 - Mobil eLearning alkalmazások

Szekcióvezető: Márkus Zsolt László, MTA SZTAKI

A szekcióban olyan friss módszerekről. lehetőségekről és fejlesztésekről számolunk be, amelyek már a jövőbe mutatnak.

Innováció díjas Mesetár kicsiknek,
Előadó: Horváth Dorka, Móra-BOOKR Kids Kft.

József Attila GPS-szel mindenkinek
Előadó: Gönczi Ambrus, Ferenvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

eLearning újszerűen, korszerűen
Előadó: Fekete Zsombor, Abagil

16.00-17.00

S3 - Best practice - eLearning Minőségi Díj nyertes e-learning alkalmazások

Szekciószervező: Kaszai Pál

Eredményhírdetés:

A szekció előadói az E-learning Minőségi Díj 2017 nyertesei.

Nyertes pályaművek:

I. helyezett

Pályázó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Versenymű címe: Vállalkozz Digitálisan!

II. helyezett

Pályázó: Bonafarm Csoport
Versenymű címe: Onboarding Modul1 - A Bonafarm Csoportról
 
III. helyezett

Pályázó: AR Tudásmenedzsment Kft.
Versenymű címe: Információbiztonság és IT biztonság
 

Különdíjasok

Oktatás-módszertani különdíj

Pályázó: Apertus Közszolgálati Oktatás-fejlesztési Központ Szolgáltató Non-profit Kft.
Versenymű címe: Incidensmenedzsment 2017 - Egy hacker élete

Széleskörű felhasználhatóság különdíj

Pályázó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Versenymű címe: József Attila Ferencvárosban

Pályázati információk:

Nevezni folyamatosan lehet, a nevezés végső határideje:

2017. november 19. vasárnap éjfél.

A nevezés ingyenes.

További információk és jelentkezés az alábbi linken lehetséges:

Pályázati kiírás

 

ILIAS workshop

2017. november 24. (péntek, délután)
14.00-15.30

Téma: Fókuszban a minőségi e-learning és az ingyenes, gazdag funkcionalitású ILIAS keretrendszer használata a gyakorlatban.

Helyszín: Mérnök-2 épület, 1-es terem (1. emelet, jobbra)

Program:

E-learning modellek – a gyakorlatban hasznosítható ajánlásokkal
(az ILIAS bevezetésének tervezésétől a használatával elért eredmények értékeléséig)

Előadó: Berecz Antónia főiskolai adjunktus (GDF; MIKE)

Jó ILIAS gyakorlatok

EU-s e-learning fejlesztések a NAV ILIAS-ban
(Az EU DG TAXUD e-learning fejlesztés, illetve tagállamok általi alkalmazása és integrálása saját LMS környezeteikbe.)

Előadó: Dézsi Zsolt alezredes, képzési szakértő főreferens (NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete; MIKE)

Képzési célok megvalósításának támogatása az ILIAS-ban

Előadó: Szász Antónia főiskolai docens (GDF; MIKE)

Mérés és értékelés tutoriál
(egyéni és közösségi, automatizált és személyre szabott megoldások)

Vezeti: Berecz Antónia és Szász Antónia (GDF; MIKE)

Szekcióvezető: Szász Antónia (GDF; MIKE)

A szekcióprogram szervezője: a Magyar ILIAS Közösség Egyesület (MIKE)

 
Támogató:

Szalézi Intézmény Fenntartó
Gábor Dénes Főiskola - GDF
Informatika a Társadalomért Egyesület - Infotér
Informatikai Vállalkozások Szövetsége - IVSZ


Szakmai közreműködők:
 
Magyar Innovációs Szövetség - MISZ
Neumann János Számítógép-tudományi Társaság - NJSZT

Szervezők:
 
Gábor Dénes Főiskola - GDF
Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI)
SZÁMALK Szalézi Szakgimnázium


Mobil támogatás:

A Fórumon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött és díjmentes!

Az elektronikus regisztráció 2017. november 13. –n kezdődik és 80 fő részt vevő jelentkezése esetén lezárul!

© 2002-2011 - MTA SZTAKI